Kedvezménykuponosok figyelem! 

2018.10.14

Hahó, kedves kedvezménykuponos Vendégeim!


Ugye tudjátok, hogy Ti most mindannyian V.I.P. Vendégnek számítotok Szegeden, a Silence Massage-ban, ugyanis rajtatok kívül egyelőre senki más nem tesztelheti nálam az új masszázst! 

Éljetek a lehetőséggel minél többen 2018. október 31-ig!

Rajtatok is múlik, hogy mikor tudom bevezetni teljesen és minden Vendégem számára elérhetővé tenni ezt a pihentető, feltöltő masszázskezelést! 

Fontos tudni, hogy az akciónak közel a félidejénél járunk, azaz már alig 2,5 hetetek maradt felhasználni a kuponotokat és kipróbálni extra kedvezményesen az új, relaxáló, "ruhás" masszázst!

Egyre több Vendégem jelentkezik be napokkal, sőt akár több héttel előre is, így jövő hétre (2018. október 16-20.) már csak korlátozott számban tudok időpontot adni! 2018. október 15-e (hétfő) teltházas nálam!

Ha szeretnétek jönni hozzám masszázsra, foglaljátok be az időpontotokat minél előbb!

Kedvcsinálóként csatolok a bejegyzésemhez egy képet is az új masszázs néhány fogásáról!

2018. október 20-án (szombat) 19:30-22:00 között még vannak helyek masszázságyon végzett masszázsokra!

Mivel elég sok időt és energiát vesz el tőlem az üzlethelyiség átrendezése a különböző típusú (masszázságyon, ill. masszázsmatracon végzett) masszázsok miatt, ezért praktikussági okokból 2018. október 22-én (hétfő) a fennmaradt két szabad időpontot szeretném, ha kuponos masszázsra vennétek igénybe: 13:30-tól és 19:45-től.

2018. október 23-án (kedd) is dolgozom. Aznapra még lehet válogatni szabadabban a helyek közül. :)
---------------------------
BEJELENTKEZÉS
---------------------------
📧 Küldj üzenetet a Silence Massage Facebook oldalának,

vagy

írj e-mailt az info@silencemassage.hu címemre,

vagy

💻 töltsd ki az időpontkérő űrlapot a honlapomon:

vagy

📲 hívj fel a +36 30/886-3079-es telefonszámon. 
(Masszázs közben nem tudom felvenni a telefont, de ha számkijelzéssel hívsz, akkor amint időm engedi, megpróbállak visszahívni!)