Elavult oktatási rendszer
Az elmúlt napokban egy középiskolás lány egyik bejegyzésében a magyar oktatási rendszert bírálta, amelynek hatására rendesen felbolydult a magyarok által leggyakrabban használt közösségi média felület. Amikor utoljára láttam a posztot, több mint 20 000 like volt rajta, több mint 6 000 ember osztotta meg és 1000-nél is több hozzászólás érkezett rá. A bejegyzés nagyon tanulságos és a hozzáfűzött kommentek pedig gyönyörű lenyomatot adnak a mai magyar társadalomról. A megosztottság most is jelen van, ahogy ezt már megszokhattuk. Sokan ilyen és ehhez hasonló szövegekkel rukkoltak elő hozzászólásaikban: "A mi időnkben ez és ez volt...", "Majd ha elkezdesz dolgozni, visszasírod az iskolás éveket...", "Mi is túléltük, túl sokat hisztiznek a mai fiatalok...", stb.
Egyrészt szörnyű azt tapasztalni, hogy hogy neki tudnak ugrani az emberek egy fiatal lánynak csak azért, mert meri kinyilvánítani a véleményét és szeretné, ha változások lennének, haladnánk a korral az oktatás terén is, nem szeretne beállni a modernkori rabszolgák sorába és szeretne ÉLNI is, nem csak túlélni. Elég szomorúnak tartom, hogy a magyar iskoláról évtizedek óta az jut az ember eszébe - sajnos nekem is -, hogy túl kell élni, nem pedig valami olyasmi, ami gyerekként kinyitotta a világot előttünk, csillapíthatatlan kíváncsiságot és tudásszomjat generált annak megismerésére.
Másrészt szeretném kifejezni mély egyetértésemet az Emőke által megfogalmazottakkal. Ugyan én lassan 15 éve érettségiztem, de dettó ugyanazokon mentem keresztül, mint amiket leírt, és ezúton is köszönöm neki, hogy helyettem is szavakba öntötte a problémákat! Ezek szerint sajnos semmi nem változott a középiskolás éveim óta. Sőt, a helyzet egyre csak durvul, mert pl. történelemből egyre nagyobb az elsajátítandó tudásanyag, hiszen már a jelenkor is történelemnek számít.
Elképesztő időpocsékolásnak tartom mindannak a hatalmas lexikális anyagnak a részleteibe menő oktatását és kikényszerített bebiflázását, amelynek a való életben nulla gyakorlati haszna van. Óriási problémának tartom, hogy az iskola nem az életre és annak szeretetére nevel. Gyakorlatilag kiöli a gyerekekben lévő kíváncsiságot a világ sokszínűsége felé, beskatulyáz. A magyar testnevelés órákon elveszik a gyerekek és ezáltal a későbbi felnőttek kedvét az önfeledt mozgástól.
Általános iskolás koromban volt lehetőségem egy cserediák kapcsolat révén egy német kisváros (Gerolzhofen) iskolájában néhány napot eltölteni. Ennek már több, mint 20 éve, mégis a mai napig élénken él a fejemben az a kép, hogy a testnevelés órán a tanár megengedte, hogy mindenki azt mozogjon, amihez kedve van! Voltak, akik kosaraztak, mások aerobikoztak, megint mások csak fogócskáztak. Egy valamit ott megfigyelhettem: mindenki megtalálta a kedvére való mozgásfajtát és senki nem ült le "lógni" ilyen-olyan indokkal.
A változáshoz véleményem szerint minimum egy, a gyerekek nyelvét és lelkét ismerő, Dr. Vekerdy Tamás kaliberű és mentalitású szakemberre lenne szükség Magyarországon oktatási miniszterként és a finn példa mielőbbi másolására.
A fenti témával kapcsolatban két videót is mellékelek. A másodikban van magyar felirat, az elsőhöz nincs, így sajnos az csak az angol nyelvtudásúak számára tudja közvetíteni mindazt a szemléletmódot, amihez fel kellene nőnie a magyar társadalomnak.
Vajon eljött-e végre ez az idő?